Barion Pixel

A komfortos és hatékony kerékpáros cipő

A kerékpáros cipő funkciói

A kerékpárral képzett  3 kontaktpontunk  (cipő, nyereg, kormány) közül a lábfejnél próbálkozunk a legnagyobb reformintézkedéssel  az emberi  test működése szempontjából. Az alsó végtagjainkat járásra, futásra használjuk általában. A lábfejnek ebben meghatározó szerepe van. A lépés érkezésekor a lábfej csillapítja a feljebb lévő izületekre jutó terhelést, elrugaszkodáskor pedig a lábfej dinamikus munkája által visszanyerjük a lépés mozgási energiáját. A lábfej lépés során egy energia tározó puffer. Ezt a funkcióját kell átalakítanunk, egyszerűen szólva elvennük, hiszen a kerékpáron ebből a fantasztikus dinamikus munkából semmire nincs szükség. A kerékpáros lábfejnek erőt kell közvetítenie a hajtásba. Ezt a leghatékonyabban  statikus módon , mozgás nélkül tudja megtenni. Most nem kanyarodunk el különböző kerékpáros hitvallások kiértékelésébe, mely szerint kell, vagy éppen nem kell a bokának mozognia a körbehajtás során. Egyelőre maradunk alacsonyabb szinten: mit kell tudnia a cipőnek, mi történik a talpunkkal a cipőben.

 A lábfej járásnál szükséges dinamikus funkciója és a kerékpáros statikus funkciója közötti különbséget 2 irányból is érdemes megvizsgálni:

  • egyrészt fontos, hogyan tudunk áttérni megfelelő cipővel a járásról a kerékpározásra;  a lábfej dinamikus munkáját kell minimalizálnunk , hiszen ez energiát nyel el, amit a lépés során vissza tudunk nyerni, de pedálozás során nem, mert nem létezik az elrugaszkodó fázis
  • másrészt izgalmas, hogy az áttérés milyen jelentőséggel bír a feljebb lévő izületek (térd, csípő) működésére, mert nem csak a lábfejtől, de az egész lábtól más működést várunk kerékpározás esetén.
  • A lábfej 26 darab kisebb-nagyobb csontból épül fel. Bár az emberek a lábukkal fogni nem képesek, a mi lábfejünk is hasonlóan precíz műszer, mint a kezünk. A lábfej első részén a láblözépcsontok és a lábujjpercek találkozása az 5 „metatarsal” pont. Az 1. metatarsal pont a nagylábujjé, az 5. a kislábujjé. A metatarsal pontok alkotta vonal legtöbb esetben nem merőleges a bokára, ez a keresztboltozat. Már itt dolgozik a lábfej járás során, elkezdődik a dinamikus munka: általában a kislábujj pontja érkezik először a talajra, végül a nagylábujj, továbblépéskor ellenkezőleg.  A következő szakasz a lábfej hosszboltozata, mely szintén sokat dolgozik a lépés érkezése és elrugaszkodása során. Természetesen járás közben a boka is mozog, de a kerékpáros cipőnek nem feladata ennek a mozgásnak a „letiltása”.  A kerékpáros cipő nagyon régóta törekszik a merev talp kialakítása révén a fent sorolt mozgásokat megfogni, így a  hajtásveszteséget csökkenteni  és a hatékonyságot növelni. A  merev cipőtalp  nagyon is kell, erre az alapra lehet jól építkezni, de önmagában még kevés. A mozgás ugyanis a cipőn belül is létrejöhet. Kellő mértékű hosszboltozat emeléssel és keresztboltozati ékeléssel tudunk cipőn belül igazodni a talp vonalához. Igy már eljuthatunk a kívánt kerékpáros lábfejhez, ami nem csinál semmit, csak erőt ad át.

A kellően merev cipő a hozzánk passzoló talpbetéttel nagy segítség a boka stabilizálásában.

Stabilítás híján hasonló történik a lábunkkal a kerékpáron, mint járás közben. A boltozatok kilapulnak, a boka beesik a pedál lenyomása közben.

Járás, futás közben a lábfej kereszt irányban is kiterül a terhelés hatására. Ha körberajzoljuk a terheletlen és a testsúllyal terhelt lábfejünket, azt látjuk, hogy sokkal  szélesebb lenyomatot  kapunk a  terhelt állapotban . Főleg a lábfej első részén, a metatarzális vonalban van különbség.  Ez a kiterülés együtt jár a lábfej boltozatok kilapulásával .   A futócipő felső részének tervezésekor fontos figyelembe venni ezt a változást is. A kihívás, hogy a felső rész egyszerre tartást is adjon (ne csúszkáljon a lábfej a cipőben), és mellette engedje a lábfej szétterülését. Ezzel szemben a kerékpáros cipőnek nem csak a talpa merev, de a felső része is határozottabb szerkezetű, mint a futócipő esetében.  Ezzel a kialakítással  kényelmes  és persze hatékony a pedálozás , illetve kényelmes is az első panasz megjelenéséig.  A merevebb felső rész nem engedi a lábfej szétterülését. Így a kerékpáros cipő  minden egyes pedál lenyomáskor kereszt irányban összenyomja a lábfejünket. Az egymásnak feszülő lábujj csontok az idegeknek is nagy irritációt jelentenek. A hatást szintén akkor tudjuk csökkenteni, ha a boltozatok mozgását a talpunk vonalához illeszkedő kialakítással minimalizáljuk. Valamennyi szétterülés is ez történik. Ha ez még mindig panaszt tud okozni (zsibbadás, égető érzés), nagyon jól működhet , ha a lábujjak nem pont egy vonalban helyezkednek el a kerékpáros cipőben. Így a kereszt irányú nyomás nem tudja oly mértékben egymásnak préselni a csontokat. A közöttük elfutó idegek is kevesebb stresszt kapnak. 

Ilyen szempontból is fontos a boltozatok alátámasztása

  • Azért is fontos a lábfej esetén a teljes áttérés a járásból a kerékpározásra , mert azáltal, hogy a nyeregbe ültünk, már megváltoztattuk az alsó végtag mozgásának peremfeltételeit. A  kerékpáron a nyereggel megtámasztjuk a medencét , ami egyébként szabadon úszik a levegőben. A járás, futás elemzésekor a lábfej mozgása a teljes mozgássornak csak egy része, a mozdulat végigfut a térdizületen keresztül a csípőig, sőt tovább. De bőven elég a medencéig beszélni róla. A boka mobil izület, teljes szabadságfoka van, körbe tudjuk forgatni a lábfejünket, mint a csuklónál a kézfejünket. A térd fix izület, ami annyit jelent, hogy 1 szabadságfoka van: térdhajlítás-nyújás. A csípő megint teljesen mobil izület. Az emberi test izületei  így épülnek fel váltakozva mindenhol. Ez segít abban, hogy a testünk alkotta rendszer kellően stabil legyen túlbonyolított izomműködés nélkül, mégis minden kívánt mozdulatra képesek legyünk. Így viszont egy fix izület egyik oldalán a mobil izülettől kikényszerített mozgást le kell követnünk a fix izület tulsó oldalán lévő mobil izületnél, hogy magában a fix izületben ne keletkezzen káros feszültség a mozdulat során. Egyszerű példára átültetve: így kényszerítheti földre a küzdősportban valaki az ellenfelét a kézfej kitekerésével. Visszatérve a kerékpározásra: ha a nyeregbe ülve lekorlátoztuk a medence mozgását, akkor korlátozni kell a lábfej mozgását is, hogy a térdizületben ne keletkezzen káros feszültség. Ha a lábfej boltozatait hagyjuk kilapulni a pedál lenyomásakor, miközben a medencét megfogtuk, az a térd belső oldalán tud feszülő érzést okozni. Nagy ismétlésszám esetén ez komoly problémát okozhat.

A metatarsális vonal általában dől a bokához képest. Ez adja a keresztboltozatot.

  Sajnos nem csak izületi, de izomműködés szempontjából is érdemes kitérni a végtagok mozgására. Itt is elővennék egy példát: baleset után van, hogy „újra kell tanulni” a járást, beszédet és minden apró mozdulatot. Kiesik a program, de ha az izületek és az idegrendszer működik, szinte minden mozgás újra programozható. Erre épül a gyógytornászok munkájának egyik fele. Hogy a mozdulataink  határozottak, erőteljesek és stabilak legyenek, rengeteg izomcsoport dolgozik. Kár lenne azt gondolnunk, hogy ezt mind tudatosan irányítjuk. Ez a központ a gerincvelőben van. A programot itt lehet létrehozni, vagy módosítani. Megint csak belenyúlunk ebbe a programba, amint nyeregbe ültünk. A járásra kialakított rendszert lekorlátoztuk a medencénél. A járásnál a lábfejtől rengeteg információ érkezik a felelős központba. Ez segít talpon maradnunk ha túrázunk durva köveken, csúszós anyagon. A legjobb, ha kerékpározás közben ezt az információsereget letiltjuk, nem indítjuk el a lábfejtől, mert a központ téves programot fog alkalmazni: a járásét. Pedig a kerékpáros cipőben nem kell talpon maradnunk, új mechanuzmust érdemes felépíteni a kerékpározásét. A kerékpáros kiegészítő edzéseknek ma már ez is fontos része. Bizony a hajtásnál szükséges stabilításnak nem csak a cipőn múlik, hanem a kerékpároson is, de ez egy másik témakör.

A fentieket összefoglalva elmondható, hogy nagyon jó a merev cipő kerékpározáshoz, de ezt  a stabil erőátadást , amit kívülről látunk, a  cipőn belül is biztosítani kell . Rossz cipővel, illetve rossz támogatással hajtani olyan, mintha egy elavult ékes hajtóművet taposnánk. Nem csak a hatékonyságba szól bele a cipő kialakítása, hanem komoly panaszt is okozhat az itt fellelhető hiányosság. A stabil, de magas hosszboltozatú, erős keresztboltozati dőléssel rendelkező lábfej a cipőn belül minden egyes pedál lenyomáskor az 5. metatarsális pontnál adja át az erőt a cipő talpának. A stabilitás miatt ez a túlterhelt pont meg is marad végig a pedál lenyomása közben.  A kislábujjtól elindulhat az égető érzés, a lábfej zsibbadása a kerékpáros cipőben. Ha a lábfej nem ennyire stabil, a probléma feljebb kúszik a térdizülethez, a térd belső oldala panaszkodhat.

 Bikefit eszközök a cipőben:

A leghatékonyabb és panasz-, esetleg sérülésmentes eredmény érdekében  a cipő talpát a kerékpáros talpához kell igazítani .

Talpbetéttel a hosszboltozat magasságát követhetjük le . A boltozat alátámasztása első alkalommal fura érzés tud lenni.  Annál inkább így van, minél kevésbé stabil a lábfej. Ilyenkor az emelés nem csak kitölti a boltozat alatti teret, hanem már korrigálja is az instabil állapotot. A földön állva lehet fura érzés a megfelelő hosszboltozat megtámasztás is, a talpbetétnek a kerékpáron kell jól működnie. Kb. 15 perc megszokott intenzitású kerékpározás után meg kell feledkezzünk az első különös benyomásról, és teljesen természetes érzetet kell adjon a hosszboltozat alátámasztása. Ha 15 perc után is azt érezzük, mintha a talpunk közepe alatt egy teniszlabda lenne a pedál helyén, akkor valószínű, hogy túlzott mértékű a hosszboltozat alátámasztás. Ma már egyes cipőkhöz jár több magasságú hosszboltozati támasz (alacsony, közepes, magas) amit tépőzáras módon lehet cserélni a talpbetéten. Ezek általában óvatosak (nem túl magasak), de ez nem feltétlenül baj. Túlemelt boltozattal senki nem tud jól pedálozni, és nem is szabad! A Specialized részéről létezik konfekció kialakítás. Az esetek döntő többségében ez kitűnő megoldás egyaránt funkcionalitás, ár és idő ráfordítás szempontjából is. Az egyedi talpbetét készíttetése is kiváló ötlet, a következőket azonban figyelembe kell venni. Az egyedi talpbetét  több helyet követel magának a cipőben, mint a többi: vastagabb a lábujjak alatt is. Tehát a nagyon passzos cipőkbe nem valószínű, hogy elfér. A készítés időigényes, külön alkalmat kell rá szánni, nem tud a „bikefit” része lenni. Végül fontos, hogy tapasztalt, megbízható szakember készítse, mert az emberi tényező nem zárható ki.

A talpbetét még egy fontos funkcióval bír. A lábközépcsontok alá helyezett „dudor” kiemeli a középső metatarsális pontokat a szélsőkhöz képest. Így a kerékpáros cipőben a lábfej keresztirányú összepréselése sokkal kisebb kompressziót okoz a csontok és  közöttük futó idegek számára. A metatarzális kiemelés mértéke általában a hosszboltozati megtámasztással arányos.

A  keresztboltozat dőlését a cipő elejébe tett ékkel tudjuk lekövetni . Az emberek 93%-ának ez enyhe, vagy ennél erősebb mértékben „varus” dőlést mutat. Sokszor – a hosszboltozattal ellentétben – különböző a jobb és bal lábfej esetében. Ez az ék is helyet követel magának a cipőben. Ha kellemetlenséggel jár a cipő beszűkülése, akkor nem alkalmazható a kiegészítő ék. Mindezek miatt a Specialized cipőkben gyárilag van beépített „varus” dőlés. A nagylábujj a kislábujjhoz képest túl van emelve.

A lábfej támogatása esetén az ékelést mindig mérésre kell alapozni. Nem szabad rossznak gondolt térdmozgást, aszimmetriát túlékeléssel korrigálni. Csak annyit kell a cipővel elkövetni, amit a talp vonala és ide kapcsolódó panaszok megkövetelnek. Természetes „valgus” térdállás (X láb) esetén ne várjuk el a térdektől, hogy a csípő-boka vonalában mozogjanak, mert ez ellentmondana  térdizület csatlakozási szögének. Nem csak a lábfej, de izomzati működésünk is lehet nem kellően stabil. Ugyancsak a térd mozgásán vehetünk észre túlzott oldal irányú kitérést, ha a térd felett, a medencénél van stabilítási hiányosság. Ez viszont nem cipő, de nem is „bikefit” kérdés. Valamint izomzati aszimmetriát sem korrigálhatunk túlékeléssel, mert ugyancsak térdpanaszhoz vezet.

A lábboltozatoknak a hagyományos sportban van feladata. A kerékpáron érdemes lekövetni a boltozatok alakját, hogy áttérjünk a kerékpáros funkcióra.

Fontos megemlíteni, hogy a cipő használatának módja is okozhat panaszt. Ha túlságosan behúzzuk a fűzőt, vagy „boa”-t, az csökkenti  vérkeringést , mely önmagában is lábfej zsibbadást tud előidézni. Sokkal fontosabb a  talp vonalának lekövetése , mellyel a pedálozás pozitív útját (pedál lenyomása) tudjuk hatékonyabbá tenni, mint a cipő rászorítása a lábfejre. Ha a cipőtalp nem igazodik hozzánk, a túlszorított cipővel tovább növeljük a legterheltebb ponton a talpnyomást.  Az idegeknek is szüksége van a megfelelő keringésre, ami szintén csökken. Így dupla ráhatással siettetjük a lábzsibbadást, az egész lábfejre kiterjedő égető érzést. El kell fogadnunk, hogy csak rövid időre, az intenzitással arányosan fog működni a túlhúzott fűző.

 A járással ellentétben kerékpározáskor a talpi boltozatok csak minimálisan változnak, így azokat teljes mértékben alá kell támasztani, hogy onnan felfelé ne legyen semmi járulékos elmozdulás, ami hosszú távon panaszokhoz vezethet. 

Kedves Vásárlóink!

Üzletünk augusztus 18–22. között nyári szabadság miatt zárva lesz.
🎆 Kellemes pihenést és boldog augusztus 20-át kívánunk mindenkinek! 🎆